Mit jelent a kvant



kvantummechanikáéhoz lesz hasonló. (Ami után kezdetben ugyancsak kevés érdeklõdés mutatkozott; így pl. Heisenberg elõadásait 1927-ben, Lipcsében csupán három hallgatónak tartotta.)     A hull
solitontron/bevezeto >>>

kvantumelmélet és a biofizika a jövõ tudománya, úgy igen. Olvashattak az emberi testmezõ(HBF) fogalmáról,infocseppekrõl,  tudat és a fizikum egységérõl.  Nézzük ezt egy kicsit érthetõbben.Mit látu
terapeuta/nes >>>

kvantumfizikán alapul: az emberi szervezetbõl sugárzott fotonokat (speciális információkat) méri, csoportosítja, majd viszonyítja a normális állapothoz. Persze a számítógépek csak eszköz&ouml
psnatura/stroke >>>

kvantum-alapú tudomány ismeri a morfogenetikus tereket, azok hatását, szerepét a Földre, emberekre, kultúrákra, tudásra, hitre stb stb, legalább ezeket nem kellene figyelmen kívûl hagyni és még mindig a „k
agnesgolenya/perui_hirlevel_2 >>>

kvantikus) számolási módszert és csakis ezzel tudták megadni a korszakokat, hiszen korszakokon épül fel az egész Világmindenség, a vonzerõ, a villamos-delejes (elektromagnétikus) erõnyök (energiák) ereje ál
zankaiweb/ittavilagvegevagysem >>>

kvantumszámítógépek. Felhasználásuk szerint  nagygépszerverszemélyi számítógépmunkaállomáshordozható számítógépcélszámítógépbe
pcorultek/ff >>>

kvantum fizika bizonyítéka nem a kiváltó okban és hatásokban, hanem azok eredményében keresendõ. Leginkább hit kérdése, csakúgy, mint a világ nagy vallásainál is: az ember elhiszi, vagy nem amit
quantummedal/kerdesek >>>

Gén: A DNS molekula egyik fonalán (értelmes szál) elhelyezkedõ nukleotid szekvencia, amely folyamatosan vagy több részletben m/r/t/sRNS-t kódol, illetve annak mûködését szabályozza. A transzkripció szempontjáb&oac
mboe/genetika_alapfogalamak_2 >>>

kvantumfizikai tevékenységek. Támogatják a szervezetet az öngyógyító, egészségmegõrzõ, regulációs tevékenységének a fenntartásában és szükség esetén helyre&a
terapeuta/termeszetgyogyaszat >>>





MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>