Mit jelent a gyerekes

gyerekes” érzelmeket nem engedhetik meg maguknak.  Ezeknek a betegeknek „nincs problémájuk”, nyugodtak, „legfeljebb túlhajszolják magukat munkával” . Ez a túlhajszoltság persze másodlagos.  Egyszer
psnatura/test_lelek_szellem >>>

gyerekes szülőkre és azokra az emberekre akik nem türik az efféle kritikát.2010-ben belefogtam az arcfestésbe hogy még több ember napját tehessem színesebbé.***A karikatúra több évszázadra visszanyúl&o
gyorfigrafika/ha_szeretnel_karikaturat >>>

gyerekes családok több mint négyszer annyi segítséget kapnak az államtól, mint az egy vagy két gyereket nevelő párok.  
andras/iskolaztatas_koltsegei >>>

gyerekes barátnőm úgy tudta, hogy legalább két hetet kéne várnom még, mert a
magzatvíz alapján akkor tudják biztosan megmondani, egészséges-e a pici.
Sürgősen haza akartam menni, ezért rákérdezett, miért olyan fontos megtudnom,
nem beteg-e a magzat, ez úgysem változtat semmit az állapotomon. Jó,
csimaria/barackvirag_4 >>>

gyerekes, önállótlan, gyenge emlékezet. MERKÚR Jelleg: légies, férfias és nőies összevegyülve, sokoldalúAz értelem, a gondolkodásmód jelölője. Befolyásolja az intelligenciát, a tanulási készséget, a mozgékonyságot. A kapcsolatteremtés, az érintkezés és a közvetítés bolygója. Harmonikus jellemfor
csillagok/bolygo >>>

gyerekes-zongorás példa)   Private Sub Form2_Resize(ByVal sender As Object, ByVal e As System.EventArgs) Handles Me.Resize, MyBase.Load         Me.Text = "Ablak: " + CStr(Me.Size.Width) + "," + CStr(Me.Size.Height) + "
bloondy/az >>>

gyerekes viselkedést, civakodást. –  – Ez nem civakodás! Csak arra voltam kíváncsi, hogy valóban Spitzernek tartja-e még magát. – Mondta Wolf. – Ugyanis az ő családját szeretném megkérni arra, hogy
carlos/konyvem >>>

gyerekesek.stb., erre csak azt tudom mondani, hogy aki ezt állítja az még nem játszott egyáltalán, vagy annyira konzervatív és befásult, hogy nem tudja értékelni az élet eme örömeit. Kicsit kategorizálva a gépeket, itt van az xbox 360, ami maga a full szórakozás nagy és változatos játék támogatása,
xbox360kbyte/fooldal >>>

gyerekestől tör rá a magány, s vele a félelem. Már megint egyedül, a férje biztos alkoholtól kába, nem is mondhatja el, ilyenkor hova is kívánja, mikor hazajön majd mindent összehányva. Mi a baj, hol ronthatta
mereke/tortenetek >>>

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>