Mit jelent a földet ér



földet érintette,Mikor Jancsi a nyájt félig összeszedte;Nem tudja, hol lehet annak másik fele:Tolvaj-e vagy farkas, ami elment vele? Akárhová lett az, csakhogy már odavan;Búsulás, keresés, minden haszontalan.Most hát mihez fogjon? nekiszánva magát,Hazafelé hajtja a megmaradt falkát. “Majd lesz n
okos/versek >>>

földet érés megcsókolom a havatcsak azért, – mert fehér.  Vissza a lap tetejére Donkó László: MikulásA Mikulást egy este a sok gyerek megleste. Megleste. És mit látott? Csinálta a virgácsot, s belerakta puttonyba. Jaj, csak tán nem azt hozza! Nagy csizmáját krémezte, azután meg fényezte. Mit tett mé
szeva1v/versek_12_oldala >>>

földet ért a nap lenyugodott és õk átváltoztak királyfiakká. Angelika amint meglátta õket odaszalad és boldogan ölelte át rég nem látott bátyjait. Nagy volt a boldogság és elmeséltek egymásnak mindent és azt is, hogy most õk elrepülnek egy messzi idegen országba és egy évig nem is jönnek vissza, de
egyedidesigne/swan >>>

földet érte, csodás felnõtt lányokká lettek. Kiliána így akaratlanul, vagy éppen ezt akarta, kétszeres anya lett. És õ is, ahogy õt Ysbail tanította, megtanította a gyermekeinek a mágia és varázslatok tudományát. Tangwent érdekelték a vizek és a tavak élete és szerette a folyók csobogását és a tavak
historica/10 >>>

földet ért. Látták a fegyveresek, hogy megszabadult Trisztán, s elmesélték Márk királynak, mi történt. Erre a rágalmazók Izolda ellen kezdtek áskálódni, egészen addig, amíg rávették a királyt, ítélje halálra felesé­gét, és égesse el máglyán. Odakötötték Izoldát a máglyára, és meg­gyújtották a fát. T
historica/13 >>>

földet értek, azonnal táplálék után néztek. Éppen ott legelgetett egy szelíd tehénke, a Sárkány Úrnõ nem tétovázott és azonnal elejtette. Borotva éles körmével megnyúzta és kizsigerelte. Aztán nyársat készítettek és felfûzték a nyársra a tehenet. A lány forgatta a nyársat és a Sárkány Úrnõ a tûzzel,
fantasy/fantasy10 >>>





MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>