Mit jelent a átvett



átvette az irányítást.Mindenkit kihallgatott ,de senki nem mondta el hol tartózkodik Obi Van Kenobi. Az igazság azvolt, hogy Obi Van mester már rég nem azon a hajón tartózkodott. Yoda mester különlegesküldetésre küldte, melyet csak ezen két személy tudhatott, Obi Van és Yoda.
A küldetése azvolt, ho
csillagokhaboruja/story >>>

átvette a vezetést az egyéni világbajnokságban.
A Kanadai Nagydíjon nem sikerült befejezni a versenyt
Franciaországban 10. lett
Hazai nagydíján megnyerte hazai futamot.
Németországban szintén megnyert
autoverseny/levishamilton_ >>>

átvették egymás nézeteit,
szavait, érzelmeit. Nem tudom õket másként megmenteni a gyûlölködéstõl, mint ha
kiragadom õket abból a környezetbõl. Még Ceauºescuért is imádkoztunk, hogy
segítse Isten megjavulni, emberebbé válni, s hogy bocsássa meg neki mindazt,
amit elkövet, mert nem lehet ép elméjû
csimaria/barackvirag_4 >>>

átvette a papírjainkat, s
mondta, várjunk. Kati már nagyon éhes volt, a CT elõtt négy órával nem szabad
enni az altatás miatt, az esti teje óta nem kapott semmit. Sétálgattam vele a
folyosón. Akik arra jártak, úgy néztek ránk, mint otthon a kényes nagyságák a
cigányokra szoktak: mit keresnek eze
csimaria/barackvirag_3_2_ >>>

Neten találtam:Biztos, hogy férfi rövid pizsama?Egy kicsit megbuheráltam a táblát…Mi az abszolút köd?- Amikor a rendõr a jelzõlámpa tetejérõl kiabálja a színeket.  – Mi az abszolút kellemetlen?- Ha a h&uuml
miegyeb/humor >>>

átvette tõlem a kitöltött ûrlapot.Mikor hazaértem, izgatottan meséltem a nejemnek a társadalombiztosítási irodában történteket.Erre a nejem: – Miért nem toltad le a gatyádat is? Még rokkantságit is kaphattál volna!”

Vissza a lap tetejére

szeva/humor >>>

átvették volna az én tenniakarásomat, õk is tervezgetni kezdtek.   Két emlékezetes esemény történt augusztusban. Egyik nap meglátogattak az unokabátyámék Atlantából. Kolozsváron töltöttek néhány hetet a rokonságnál, közben lerándultak Zilahra is. Katiról is beszélgettünk, kérdezte a sógornõm, mit
csimaria/barackvirag_2_1 >>>

átvette Katit, én meglehetõsen elfogultan
megpróbáltam körülnézni. A folyosó bal oldalán nyíltak a már említett várók, a
jobb oldalon néhány ajtó volt, köztük a falon végig derékmagasságban egy rúd
volt felerõsítve. Épp ott gyakorolt egy 13 év körüli, melegítõbe öltözött fiú,
akinek minden végta
csimaria/barackvirag_2_2 >>>

átvette a Könnyûipari Minisztérium és a Habselyem Kötöttárugyár 3.sz. vállalataként mûködött tovább. 1972. máj. 1.       Új, további bõvítésre alkalmas telephelyre költözött és Petõfi Sándor  nevét vette fel a Bács-Kiskun megyei Nyomda Vállalat. 1973.                   Több szín nyomására alkalmas
munkatarsakvoltunk/kecskemet_ipartortenete >>>





MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>